A könyvelőkért dolgozunk 35 éve

A contorg története és csapata

Hosszú évtizedek óta hivatásom a könyvelés.   1983 decemberében kezdtem meg önálló működésemet a könyvelői szolgáltatások területén, előtte vállalati főkönyvelő, illetve az akkori adóhivatal revizora voltam. Már akkoriban is sokan kerestek meg különböző adózási és pénzügyi kérdésekkel, én pedig örömmel segítettem, hiszen jól tudtam, hogy a nem szakmabeliek számára mindez komoly gondot jelent.

A legtöbbször a gazdálkodás és az adózás összehangolása jelentette számukra a nehézséget, a nagyobb vállalkozásoknál pedig a szabályszerűségek kialakítása a cégen belül. Ahogy szaporodtak a megkeresések és a kérdések, én pedig elkezdtem számítógéppel dolgozni, egyre inkább éreztem egy jó könyvelési program hiányát.

1988-ban készítettük el az első szoftverünket, Komplex Főkönyvi Könyvelési program néven. Ezt újabb és újabb programok követték – végül így jött létre programról programra 1990 elejére  a Contorg szoftvercsalád. Programjainkat évtizedek óta országszerte használják könyvelők, könyvelőirodák, és önálló vállalkozások. Az elmúlt évtizedek alatt partnereink tapasztalatai, igényei is formálták bővítették szoftvereink szolgáltatásait. Mára partnereink mindennapi munkájuk során számviteli-, bér- és TB- szakértőkből álló csapatunkra számíthatnak.

 

Contorg

 

A szoftverkészítés mellett mindig is aktív szerepet vállaltam a szakmai életben. Közreműködésemmel indítottuk el az Önadózó című lapot, melynek alapító főszerkesztője voltam – erre ma is jó szívvel emlékszem vissza.  1990-ben kezdeményeztem és jelen voltam a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének, az “Adótanácsadó Kamarának” megalapításánál is, melynek indulását követően három és fél éven át elnöke voltam.

2007-ben lettem elnöke a Könyvelőirodák Országos Szövetségének. Célunk, hogy ne csupán megállítsuk a hazai könyvelői szakma romló helyzetét, de olyan nívóra hozzuk fel azt, mint Európa nálunk gazdaságilag fejlettebb országaiban az látható. 2011 februárjában a nemzetgazdasági miniszter úr a Magyar Számviteli Standard Testület tagjává nevezett ki. E tisztségemben arra törekszem, hogy a szakma gyakorlati-kivitelezési gondjaira megoldást kereső javaslatokat terjesszek elő. Mindezek mellett az AdóNet.hu Zrt. kiadásában megjelenő szakkönyveknek szerzője, illetve társszerzője vagyok, illetve saját kiadásban jelentessem meg szakmai írásaimat. Legutóbb a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének  (MKOE) elnökségi tagjává választottak. E megbízatásomban szeretném szakmai érdekeinket minél jobban, hatásosabban, széles körben képviselni.

Ma legfőbb feladatom a Contorg Kft. szakmai vezetése, a Contorg  szoftverek fejlesztése. Munkatársaim között adótanácsadók, könyvelők, közgazdászok, adószakértők, cégpartnereink között pedig ügyvédek, könyvvizsgálók nyújtanak segítségek a hozzánk forduló ügyfeleink gondjainak megoldásában.

Ha Ön úgy gondolja, hogy irodánk segítségére lehet könyvelési feladataiban, bátran keressen bennünket! Adótanácsadóink hatékony, összetett szolgáltatást nyújtanak adózási, vállalkozási problémáinak megoldásában.

Regős Gábor
ügyvezető, cégalapító

A Contorg Kft. munkatársai

 

  • Regős Gábor

    adótanácsadó, rendszerszervező, mérlegképes könyvelő

    Az Evolut számviteli rendszereket én terveztem. Ha ezek beállításával, paraméterezésével fordul hozzánk, akkor nagy valószínűséggel velem fog Felhasználóként találkozni. Szakmai tanácsot adok a kettős- és egyszeres könyvviteli rendszerek használatához, számviteli és adózási beállításokhoz. Új rendszerek esetében megtervezem a vállalat készletgazdálkodási, kereskedelmi, elektronikus bevallási- és adatszolgáltatási feladatainak teljesítéséhez a teljes integrált rendszert. Forduljon hozzám bizalommal!

  • Regős Éva

    ügyvezető

    A szoftverértékesítésért felelős vezetőként partnereinkkel én tartom a kapcsolatot. A régi partnereinket már hangról felismerem, a közvetlen, barátságos üzleti kapcsolatok híve vagyok.   Ha Ön árajánlatot kér tőlünk, akkor ennek elkészítése az én feladatom. Előkészítem a licencszerződéseket, bonyolítom a számlázást, partnereink kéréseit elintézem. Nyilvántartom felhasználóink programjait, felhasználói engedélyeit, programverzióit. Ha ezzel kapcsolatban szeretne érdeklődni, - nyugodtan keressen engem – ígérem, gyorsan elintézem a kérését.

  • Regős Tamás

    ügyvezető, adótanácsadó, közgazdász, szoftvertanácsadó

    Adótanácsadóként elsősorban a kettős könyvviteli rendszereink, és vállalati integrált rendszereink számviteli és adózás-szakmai, paraméterezési használatát segítem. Informatikai háttérkérdésekkel is foglalkozom, ezért rendszereink szerveres beállításaiban is segítek Önnek. Bérügyviteli programjaink esetében  számfejtési-, jogcím-beállítási tanácsadással segítem a hozzám forduló partnereinket. Ügyfeleink tevékenységének gazdálkodási, cég- és adójogi követése is feladataim közé tartozik.

  • Gyetvai Andrea

    szenior Bér- és TB- tanácsadó

    Bér-, munkaügyi- és TB- szakértőként feladatom, hogy partnereinket segítsem a bérügyviteli rendszereink használatában. HR rendszerünk és EVL Bérrendszerünk beállításaiban, számfejtési kérdések megértésében, eldöntésében, paraméterek felépítésében, jogcím-beállításokban, főkönyvi feladások beállításában, ennek ellenőrzésében segítek Önnek.

  • Szabó Erzsébet

    informatikus tanácsadó

    A Felhasználói licenceket, szerződéseket én készítem el, kezelem és nyilvántartom. A licencek és programok technikai használatában segítek, telefonon, e-mailben, vagy TeamViewer-en. Ha licencmódosítás szükséges, akkor Felhasználóink velem egyeztetnek, én pedig azt gyorsan elintézem. Hardveres, szoftveres beállítások támogatása is feladataim közé tartozik. Ha ilyen gondja van, engem keressen, gyorsan segítek a problémát megoldani!

  • Ibyné Ildikó

    szenior könyvelő

    Az Evolut integrált főkönyvi rendszerben dolgozom. Feladataim közé tartozik ügyfeleink számára számviteli tanácsadás biztosítása, az egyeztetések, hitelkérelmek, és statisztikai jelentések elkészítése. Mentorként pályakezdő mérlegképes könyvelőink tevékenységét támogatom. Adóbevallások, mérlegek összeállítása mellett irodánk mezőgazdasági, és szállítmányozási vállalkozásainak a könyvelését végzem, illetve irányítom.

  • Mészáros Andrea

    mérlegképes könyvelő

    Az Evolut integrált főkönyvi könyvelés vállalati szolgáltatói rendszerében dolgozom, deviza-elszámolásokkal, külföldiek deviza-könyvviteli egyeztetéseivel, mérlegek előkészítésével foglalkozom. Feladatom ügyfeleink könyvelésének vezetése, a NAV-folyószámlák figyelemmel kísérése, gondozása, csoportunk partnereivel való kapcsolattartás. Adóbevallások előkészítése, ügyfeleink bizonylati anyagainak rendezése további feladatokat jelentenek számomra.

  • Fekete Andrea

    mérlegképes könyvelő

    Az Evolut integrált főkönyvi, és egyszeres rendszerekben dolgozom. Feladataim közé tartozik ügyfeleink számára könyvviteli feladatok végzése.

  • Némethné Sebestyén Krisztina

    mérlegképes könyvelő

    Az Evolut integrált főkönyvi, és egyszeres rendszerekben dolgozom. Feladataim közé tartozik ügyfeleink számára számviteli tanácsadás biztosítása, az egyeztetések, hitelkérelmek, és statisztikai jelentések elkészítése. Több éves gyakorlattal pályakezdő mérlegképes könyvelőink tevékenységét támogatom. Adóbevallások, mérlegek összeállítása mellett irodánk vendéglátós vállalkozásainak és nonprofit, szervezeteinek a könyvelését végzem, illetve irányítom.

  • Varga Petra

    mérlegképes könyvelő

    Az Evolut integrált főkönyvi könyvelési, továbbá az egyszeres könyvviteli rendszerekben dolgozom. Feladatom ügyfeleink könyvelési anyagainak átvétele, kontírozása, rendezése, könyvelése, továbbá partnereinkkel való kapcsolattartás, illetve könyvviteli egyeztetésekkel foglalkozom.

Kérdése van?
Keressen minket!
Tel.: +36-75/343-646E-mail: info@contorg.hu
Postacímünk: 7020 Dunaföldvár, Gábor Pál utca 5.
Teamviewer - Contorg
© Copyright 1988-2023. Contorg Kft. Minden jog fenntartva. Adatkezelési tájékoztató Arculattervezés, honlaptervezés: Kreatív Vonalak
Felhőalapú vállalat irányítási rendszer pályázat